Art Factory Pécs

Kedves megjelentek,

javában zajlanak az érettségik, mindenfajta listák keringenek körülöttünk lehetséges feladatokról, tételezzük fel tehát, hogy én is elcsíptem egyet, mégpedig a művészettörténeti  tételsor egyik kérdését. Amely a következőképpen hangzik:

Válaszoljon arra, ki írta és mikor a következő szövegrészletet?

„A gyár déli területének ipari műemlék épületét foglalja el a KMK (Kortárs Művészeti Központ),  amely egy nagy nemzetközi művészeti hálózat, az Art Factory első magyarországi bázisa lesz.  Színpadot, oktatási tereket, szervező- és kutatóhelyet egyaránt magában foglal. Részben új  típusú, szervező-kutató, nemzetközi kapcsolatokat menedzselő művészeti intézmény,  amelyhez kiállítóterek és műtermek tartoznak, részben a magas kultúra és az alternatív kultúra  metszéspontján működő szórakoztató központ, melynek befogadó színpadán dzsessz,  világzenei, popzenei, kortárs zenei és mozgásszínházi előadások jelenhetnek meg, döntően a  fiatal nemzedékek kulturális érdeklődésének megfelelően.”

(A megfejtés: A határtalan város Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 Pályázat, 2005 24.  oldal. A szerző: Takáts József)

A szöveget nem csupán azért olvastam fel, mert megjelenik benne jelen kiállítás címe, s nem  is csupán azért, mert jól példázza, hogy – ellentétben a közkeletű vélekedéssel (és vágyakkal)  – a mégoly szépen formált fantáziák, jól megalapozott elképzelések sem rendelkeznek minden  esetben valóságformáló erővel, néha bizony fennakadnak a realitás (a politika, bonyolult  érdekek és szimpla irigységek) láthatatlan hálóján. Hanem azért, mert felkínál egy olyan  értelmezési keretet, amelyben jeles eseményről is kicsit távlatosabban gondolkodhatunk: a  város és a képzőművészet kapcsolatáról, a városi terek újrahasznosításáról, a kulturális művészeti intézményrendszer átalakításáról.

Két művészeti egyesület összesen 21 tagjának munkáiból látható egy válogatás az Ancora Art  Galéria mostani kiállításán. Noha az 1995-ben (azaz csaknem harminc éve) életre hívott  Közelítés Művészeti Egyesület (KME) és a 2002-ben (azaz több mint 22 évvel ezelőtt) létrejött  Pécs Baranya Megyei Művészek Társasága (PBMT) tiszteletreméltó múlttal rendelkezik,  mégsem valamifajta centenárium/jubileum jelenti a megmutatkozás alkalmat, mint inkább  felhívás egy jövőbeli eseményre. A Pécsi Sörfőzde Részvénytársaság 2022. áprilisában 13  művésznek tette lehetővé, hogy műteremként használja a termelésből kivont helyiségeit, s a  május végére – június elejére tervezett ünnepélyes műteremház rendezvénynek, a nyitott  műtermi napoknak afféle beharangozója ez a kiállítás.

Ezek tehát a tények, amelyek mögött ugyanakkor érdekes tendenciák rejtőznek, kiolvasható  belőlük a város és a képzőművészeti közeg kapcsolatának rendszerváltás utáni története.  Látható, hogy milyen fontos szerepet játszik ebben a történetben az állandóság: végignézve  az egyesületek tagságát – a most kiállítók és az alapítók névsorát – feltűnő a húsz-harminc  éven keresztüli folyamatosság, inkább csak a városból elköltözöttek, s tragikusan fiatalon  eltávozottak neveit keressük hiába. Látható az is, hogy zömében egy generáció képviselői  szövetkeztek anno össze, s legfeljebb annyi a változás, hogy az egykori hallgatók most már

2

tanárok, egyetemi oktatók lettek. Látható a helyek fontossága ebben a történetben, mintha a  közös generációs tudat mellett leginkább ezek az egykori funkciójukat vesztett, zömmel  belvárosi helyszínek segítenék a művészeti közösségek létrehozását: a valamikor Tűzoltó  Laktanya műtermei, az egykori Közelítés Galéria 30 nm2-es tere Mátyás király utcában, a  Hattyúház, vagy most éppen a sörgyár. Változatos a tulajdoni háttere ezeknek az épületeknek,  de úgy tűnik, hogy mind az önkormányzat, mind az egyetem, mind a magánszféra  vonatkozásában léteznek olyan pillanatok, amikor néhány érzékenyebb döntéshozó, a  művészet vagy a művészeti piac iránt érdeklődő vezető segítségével lehetőség teremthető különböző művészeti aktivitások létrehozásához.

S legtöbb esetben valóban csak pillanatokról van szó; az állandóság mellett azért is a ciklikusság a másik olyan fogalom, amely mentén a város és a képzőművészeti szcéna  történései leírhatók. Végiggörgetve a most kiállító egyesületek és tagok művészeti aktivitását,  láthatóvá válnak különösen termékeny időszakok, amikor ezeknek a szereplőknek lehetőségük  nyílott arra, hogy kilépjenek a galériák, kiállítóterek megszokott világából, s távlatosabb  projekteket is megvalósítsanak. Így volt ez a 90-es évek közepén, nem függetlenül a kulturális  és művészeti terület átalakulásától, a magángalériák megjelenéstől, a művészeti képzés  kiépülésétől. Amikoris egymást követték és erősítették az olyan rendezvények, mint a Keserue  Zsolt nevéhez kapcsolódó Alapzaj, vagy Szabó Szilvi és Krámli Márta Vidámpark projektje. Egy  hasonlóan pezsgő időszak volt az ezredforduló környéke, a különböző médiaművészeti  projektek megjelenése, a 2002-2003-as ZOOM videófesztivál-sorozat létrehozása vagy a 2004- ben megvalósított Médiagyár. Ugyancsak a nemzetközi kapcsolatok szélesítését szolgálta  ebben az időszakban a karlsruhe-i Überbrücken-Áthidalni elnevezésű iparművészeti kiállításon  való részvétel. Az évtized közepétől, már a kulturális főváros projekt előkészítésével  összefüggésben váltak fontossá azok a rendezvények, amelyek a gazdátlanná vált városi  terekre és a közterek művészeti átalakításában lévő lehetőségekre irányították rá a figyelmet.  A Temporary City (2009), az in Between (2010) különböző akciói egyaránt foglalkoztak a  tévétorony környékével, a belvárosi kispiaccal, Uránváros köztereivel vagy a Király utca üres  bolthelyiségeivel, s egyszerre voltak autonóm képzőművészeti tevékenységek, s vettek részt  az akkoriban különösen virulens, városfejlesztésről szóló vitákban.

És vannak olyan köztes időszakok, amikor a pályázati lehetőségek beszűkülése, az  önkormányzat és különböző állami szervezetek hozzáállása, a művészeti piac átalakulása vagy  éppen a belső motivációk időleges elvesztése miatt az egyesületek művészeti tevékenysége  visszaszorul a műtermek intim tereibe, városbeli láthatóságuk és hatásuk időlegesen csökken.

Nem mindegy tehát, hogy az érdeklődő, a kutató vagy éppen a pályázatíró mikor érkezik meg a városban, hogy valamilyen állapotfelmérést végezzen és ehhez kapcsolódó jövőterveket  vázoljon fel. Mindenesetre ez év május 31 – június 1 a legmegfelelőbb időpont volna számára,  hogy újra nyitott műhelyeket lásson, az üressé vált ipari épületeket művészeti  tevékenységükkel újraértelmező művészekkel találkozhasson.