A pécsi és vidéki útjai során végig nyitva marad a téma – egy, a tájon áthaladó ember, ablakból látott lovaskocsi, homokra vetülő árnyék – iránt. Magánya művészetébe is beszüremlik: “A képein az emberi alak szinte mindig egyedül szerepel” – ahogy a művészettörténész Colin Finlay fogalmazott londoni kiállítása (2012) megnyitóján.  “Csakúgy, mint a megbízásból készített fotóin, a privát, művészeti kísérletezésein is az absztrakciót mint célt fogalmazta meg, ám úgy, hogy az emberek, a tárgyak vagy a táj nem oldódik fel-tűnik el teljesen. Képei töredezett valóság-szilánkok.” (Weltkunst)

Munkáját könyörtelenül szigorúan komponált, tökéletesen exponált és tűéles negatívok kísérik, ám csupán mint kiindulópont: valójában a sötétkamrában születnek képei. Éjszakánként a 3 nm-es, a családi fürdőszobából kialakított sötétkamra volt az alkotómunka és az önkéntes visszavonulás terepe.  Korlátozott eszközei – hasonlóan közép- és kelet-európai társaihoz - csak további inspirációt adtak az innovációhoz.  “Neveltetésem és életfelfogásom alapján ekkor vált bennem a soha le nem írt, nem ‘deklarált’, de mindmáig következetesen megvalósított élet-alapelvvé: ‘NEM FELADNI!’ ” - írja. Vegyszert csempész Bécsből, melyből saját fejlesztésű keveréket készít: ezt ecsettel, szivaccsal, vagy akár folyó víz alatt applikála a fotóra. Helyszűke okán a kész fényképeket két farostlemez közé helyezi, erre munka közben ráül, így préselve azokat. Száradás után gyakran ecsettel vagy filccel emel ki vagy töröl el fehér vagy fekete tónusokat: nincs két egyforma Szász-fotó.

Korlátozott eszközei azonban – hasonlóan közép- és kelet-európai társaihoz - csak további hajtóerőt adtak a további technikai innovációhoz vagy ahhoz, hogy alternatív utakon induljon el egy-egy megoldás után kutatva. “Neveltetésem és életfelfogásom alapján ekkor vált bennem a soha le nem írt, nem “deklarált”, de mindmáig következetesen megvalósított élet-alapelvvé: “NEM FELADNI!” amint írja. A Nyugatról vizuális referenciának számító prospektusokat, folyóiratokat, technikai eszközöket, kémiai anyagokat csempész Magyarországra. Később ez utóbbiakból kísérletezi ki a saját fejlesztésű oldatát, amely igen rövid idő, 10 perc alatt “megöregedett”: újat kellett keverni. Ezt a keveréket aztán ecsettel, szivaccsal, fröcskölve, vagy akár folyó víz alatt applikálja a fotóra: ezzel derít, “visz fényt” a képre. A kész fényképeket két farostlemez közé tette, amelyre ráült: hely híján így préselte azokat. Száradás után gyakran ecsettel vagy filccel emel ki vagy töröl el fehér vagy fekete tónusokat.

A hagyaték a művész halála utána került napvilágra a család és a SosemArt Alapítvány tevékenységének köszönhetően. Életmű-kiállítások következtek London, Stuttgart, Bécs, Új-Delhi Magyar Kulturális Központjaiban, majd magángalériákban (Berlin, London, San Francisco, Budapest), a világ vezető művészeti vásárain, és Európa legnevesebb aukciósházai árverésein. Szász generációja legtöbb nemzetközi figyelmet kapó és legdrágább magyar fotóművésze lett.

Írt róla a L'Oeil de la Photographie, Németország legrégebbi művészeti magazinja, a Weltkunst, Collectordaily.com, a San Francisco Chronicle és a Wall Street International Magazine. Össztánc c képe David Leavitt: The Two Hotel Francforts c., New York Times bestseller-listást regény borítója lett, 2017 májusában egy vintázs fotója a Sotheby’s londoni fotóárverésén gazdára talált. Képei megtalálhatók vezető itthoni és külföldi magán- és közgyűjteményekben.